HINTALOVON MŰVÉSZETI PROJEKT

Vissza a gyerekkorba – jóga óra – 2024.10.19.

2024. 10. 19. 09:00
Kastner Kommunity
10 fő

A gyerekek a jelenben élnek. Nem sokat gondolkodnak a már megtörtént dolgokon, a jövő pedig nem érdekli őket. Ahogy idősödnek, kezdik elveszíteni ezt a különleges képességüket és mire felnőtté válnak már nagyon nehezen tudnak az itt és mostban maradni. A jóga fizikai gyakorlása egyéb más jótékony hatása mellett segít visszaterelni a figyelmünket a jelenbe, egy dologra fókuszálni, lecsendesíteni a folyton csapongó elménket, pihentetni az idegrendszerünket. Erre ad lehetőséget László Krisztina hatha jóga órája, ahol olyan statikus alap ászanákat gyakorlunk együtt, amelyeket kezdő jógázók is meg tudnak csinálni és a haladók is élvezik majd.

A foglalkozás a Hintalovon Összművészeti Projekt Mindenki volt gyerek című kiállításának kísérő programjaként valósul meg.

Részvételi díj: 5200 forint, amivel az Alapítvány munkáját támogatod

időpont: október 19. szombat 09:00-10:00

helyszín: Kastner Kommunity

Maximális létszám: 10 fő

Kérünk, hogy érkezz gyakorló ruhában, hozd magaddal a jógaszőnyeged, hiszen nem egy klasszikus jógateremben jógázunk majd, ettől lesz még izgalmasabb ez a jógaóra.

A foglalkozást vezető László Krisztináról:

„László Krisztina hatha jógaoktató vagyok, több mint 15 éve jógázom és három éve tartok jógaórákat a Jóga&Más zárt csoport tagjainak. A jóga számomra egy menekülőút a pörgős hétköznapokból, a fizikai gyakorlás visszahoz az egyensúlyomba, amitől sokkal könnyebben veszem a kihívásokat. Két felnőtt gyermekem van, akikre igyekeztem a lehető legjobban odafigyelni gyerekkorukban, akkor ezt ösztönösen csináltam,  örülök annak, hogy a mai anyukák már sokkal több segítséget kaphatnak olyan szervezetektől is, mint a Hintalovon Alapítvány.”

A Hintalovon Összművészeti Projektről:

Mindenki volt gyerek. Mindenkinek volt egyszer egy olyan világa, amiben nem létezett lehetetlen, a valóság csak egy alternatíva volt a sok közül, mert minden csoda és varázslat működött.

A Hintalovon Összművészeti Projekt (HÖP) művészei ezeket a gyerekkori, akár már elfeledettnek hitt emlékeket hívják játékba, és reméljük, téged is.- mindezt egy kiállítás, és számos hozzá kapcsolódó program keretében. Mert ahhoz, hogy pontosan tudd, miért fontos odafigyelni a gyerekek szükségleteire és miért kell védeni a jogaikat, sokszor elég csak arra a gyerekre gondolnod, aki te voltál egykor. A közös gondolkodásból születő új alkotások egy kiállítás és a hozzá kapcsolódó programsorozat keretében az ősz folyamán mutatkoznak be a nagyközönség előtt.

A 2024-es projekt alkotói: Ember Sára, Fábián Erika, Góg Angéla, Herbert Anikó, Merényi Dávid, Metzing Eszter, Simon Márton, Tranker Kata, Varga Marietta, Vető Orsolya Lia

A kiállítás kurátora: Etentuk Inemesit