Alagút

A képemen egy gyerek sárga csomókkal kihímzett sziluettje látható sötét, absztrakt térben, ahol egy pulzáló fényforrás felé fordul. Nincs konkrétan meghatározva, hogy mit látunk, ezért a nézőben több olvasat is megfogalmazódhat. A kép inkább kérdéseket vet fel, mintsem állít valamit.

Bennem felidéződik egy belső élmény, amikor úgy érzem, egy gödör mélyén vagyok, de ahogy felfele nézek, látom a ragyogó, fényes eget. Érzem a mélységek és magasságok inspirációját.

Az absztrakt tér a pulzáló fénnyel megfogalmaz bennem egy alagút-élményt is. Felidézi Hieronymus Bosch képét a fényalagútról, a kép dimenziók közötti átjáróvá válik, ahol a tapasztaló tudat újabb állomás fele indul. (Kap egy személyiséget, megszületik egy családba, egy generációs történetbe, átéli a maga traumáit, amitől vagy sérül, vagy nem…)

De a kisfiú fényalakjára tudok úgy is gondolni, hogy a traumatizált földi személyiség egyszer csak a tiszta tudatba tágul, és megérti a tettes-áldozat játszmák viszonylagosságát.