Bizalom

Szobrommal a szülő-gyerek viszony fontos és tipikus érzésére szeretnék reflektálni, egy kódolható téri szituáció felmutatásával. A magaslat tetején álló pici síelő szándékoltan elnagyolt, enyhén irreális, álomszerű megjelenítésével azt a bizalmat szeretném megidézni, aminek a jó szülő-gyerek kapcsolatban meg kell születnie. A szülő bizalmát a gyerekben -akit ugyan felkészített, felruházott, felszerelt mindennel, ami kell - mégis egyedül kell helytállnia, megbirkóznia a feladattal. A szülő nem tehet mást, mint kívülről nézi, és bízik benne, hogy sikerül. Ezen kívül a feszültséget akartam megmutatni: a néző aggodalmát, de a főhős önbizalmát is.

Egy jól megszokott szoborkompozíció-típust (emelvényen álló emberi alak) kicsit átértelmezve használok. Általában ez a típus a megjeleníteni kívánt személy nagyságát, emberek felett álló mivoltát hívatott kiemelni. A pátoszt, emelkedett hangulatot társítunk hozzá. Az én szobrom azonban ironikusan használja a bevett formulát: az emelvény általában felfelé emeli az ábrázolt alakot, itt viszont épp lecsúszni készül róla. A figura és a téri elem emberléptékhez képest pici, maga az alak elnagyolt, esetlennek is mondhatnánk, ami oldja a feszültséget, kicsit elvonttá teszi a konkrétan megfogalmazott reális szituációt. A nagy hőstettek helyett a mindennapi élet kihívásait próbálom kihangsúlyozni. Szobrom hitvallás a gyerekek emberi nagysága mellett. Felhívja a figyelmet arra, hogy „jól szeretve” a gyerekek mindenre képesek. Csak hinni kell bennük.