Bálványos Levente

A tér a képzőművészeti önértelmezés (képmélység, körplasztika) klasszikus-hagyományos kerete, alapfogalma. A mű a megképzett térbeliséggel értelmezési útvonalakat kínál fel nézőjének: téri koordinátarendszere mozgásba hozza a megszokottnak vélt dimenziókat.

Hosszú ideje készítek reliefeket, amelyekben a mélység nélküli felszín, vagy éppen a minimális mélység játéka érdekel. Műveimben egyre kisebb léptékű a kimozdulás – a térbe való benyúlás, vagy éppen a visszahúzódás.

A fiziológiai/antropológiai tér robusztus, harsány túldimenziója ellen szegezett anyag (többnyire: gipsz, grafit, viasz) törékenységével létrehozható kvázi tér realitása foglalkoztat. A síkfelület által nyitott térélmény vizuális illúzió: határhelyzet a tér határán.

Kissé eltérő eszközökkel, de mégis ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkozom a rajzokban, mint a grafitreliefjeimben. A tér szerkezeti jellemzői érdekelnek. Mitől lesz térré a tér? Hogyan észleljük a mélységet a kétdimenziós felületen? A grafitszálak gipszbe, így a térbe kerülnek, saját árnyékkal és törékenységgel. A rajzolásban a kiindulópont mindig a vonal, amely megoszt vagy meghosszabbít egy felületet, az alap (a sík) elvágásával és újraillesztésével a kétdimenzió pedig kilép a térbe, vagy pontosabban átvisz egy vonalkonstrukciót a háromdimenzióba. A térbeliség mellett a grafitreliefek technikájában (a képlékeny gipszbe ejtem a grafitszálakat) a véletlenszerűség és a kompozíció viszonya, a kiigazított véletlen érdekel.