A felkészítő workshopok alatt nagyon mély hatások értek, és az ember óhatatlanul is számba veszi a saját gyermekkori, vagy szülőként megélt párhuzamos történeteit. Tehát valamilyen szinten személyesen is bevonódik, ha egy ilyen nehezen emészthető, sokrétű témával kell dolgoznia. De abban biztos voltam, hogy mindennek ellenére valami olyat szeretnék alkotni, amiben lehet fogódzót találni. Ezért úgy gondoltam, hogy az egész életen át tartó önfejlesztésre, öngyógyításra helyezem a hangsúlyt, amit egyébként is egyfajta életcélt jelent számomra.
Talán furcsának tűnhet a párhuzam, de a „Párnakönyv” című filmben tapasztalható folytonos, már-már mániákus írás, történet-rögzítés ihlette, hogy egy művészkönyvet hozzak létre.
A nyitott könyv, amely életük történetét meséli el, egy indigókék fatáblán helyezkedik el. A szimbolikus sorsfonalra az első lapon ránehezedő, annak tisztaságát és monotonitását megtörő erőszakos elem lapról-lapra elhalványul, a seb lassan beforr.
Nézd meg a többi alkotást is
Küldjön nekünk egy üzenetet az űrlapon keresztül, és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot.